Kálnay Adél: Szivárványország

„Látszatra éppolyan kisfiú volt, mint a többi. Barna haja rakoncátlanul göndörödött, sötét szeme huncutul csillogott, keze – lába hosszú, alakja nyurga, vékony, és amikor nevetett, kis gödröcske jelent meg arcának jobb oldalán. Mondom, látszatra, mint a többi, valójában mégis más. Mint mindnyájan, akik hasonlítunk is kicsit, mégis különbözünk mindenki mástól.
Gergőnek hívták, és éppen a tizedik évében járt, amikor a csodás dolgok történtek vele. Persze mindanyiunkkal történnek csodák, talán csak nem vesszük észre õket, elmegyünk mellettük és büszkén hirdetjük: csodák pedig nincsenek! Gergõ észrevette a maga csodáját, átélte és megváltozott tõle.
Úgy írom le, ahogy tõle hallottam, nem teszek hozzá, el sem veszek belõle- ennek nem örülne. Õ azóta már felnõtt, de nem felejtett el semmit.”