a mítoszokról

Ez egy archív cikk, a benne szereplő információk a megjelenés idején
pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.



Forrás:pixabay.com
Forrás:pixabay.com
„A mítoszok mesék. Történelmi mesék. Az emberiség történelmének azon korai időszakáról szólnak, amiről nincsenek pontos adataink. A történéseket, a hősök cselekedeteit a nép emlékezete őrizte meg, és jobbára szájhagyomány útján terjedt évszázadokon át. A dalosok, lantosok, regélők pedig kiszínezték ezeket a történeteket. Sokszor megtoldották a képzeletükben született dolgokkal.
Így aztán a hiedelemvilág istenei leszálltak a földre, ember- vagy állatalakot öltöttek és beleszóltak az emberek életébe. A halandó, és nem ritkán gyarló földi hősökből pedig isteni lények lettek eme segédlettel.”
„MARS: római isten a mitológiában. Az egyik legősibb és legfontosabb istenség, hadi vállalkozásaik égi támogatója. A rómaiak benne tisztelték ősatyjukat is, mivel ő nemzette a városalapító Romulust és ikertestvérét, Remust. Szent állatai a farkas és a harkály. Róla kapta nevét a március hónap.”
„PROMÉTHEUSZ: titán az istenek között a görög mondavilágban, aki kitűnő jós is volt, s e tudományának köszönhette szabadulását. Kivívta Zeusz haragját, mert ellopta az embereknek az előlük az istenek lakóhelyén elzárt tüzet. Sőt megtanította őket szántani, vetni, a mesterségekre és tudományokra. A főisten bosszúból a Kaukázus hegycsúcsán egy sziklához láncolta és keselyűvel tépette a máját. Héraklész lőtte le a keselyűt és szabadította meg láncaitól. Zeusz is megbocsátott neki, mert előre látta a jövőbeni történéseket és a főistennek is jó tanácsokat adott.”

Forrás:pixabay.com
Forrás:pixabay.com
Forrás: Ki kicsoda a mitológiában. Anno Kiadó, Budapest, 2002.

Eseménynaptár

« 2021 szeptember »
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30    
Bejelentkezés

A bejelentkezési lehetőség nem elérhető.

Hírlevél

Az archívum oldalán nem elérhető a szolgáltatás

Könyvtárkereső
Szolgáltatáskereső
Keresés a katalógusban
Távhasználat
Keresés