Ketten írtuk - 2012

Finy Petrával

Hegyvidék, XLII./18.szám

"A jelek szerint egyelőre a televízió, a számítógép és a videojátékok sem tudták legyőzni a könyvet. A gyerekek továbbra is szívesen olvasnak, hogy aztán képzeletüket szabadon engedve benépesítsék saját világukat, ráadásul, ha alkalmuk nyílik rá, ötleteiket papírra is vessék.
Erre ad lehetőséget minden esztendőben az Ugocsa utcai könyvtár hagyományos "Ketten írtuk" pályázata, amelynek lényege, hogy egy neves kortárs irodalmár kifejezetten az alkalomra írt történetét kell befejezni a jelentkezőknek. Ezúttal Berg Judit javaslatára – mindig az előző meseíró ajánlja a következő szerzőt – Finy Petra meséjét gondolhatták tovább a gyerekek. A Nagyerejű napernyő egy szurikáta-lányról, Szurikatáról szól, aki a Naptól egy fénysugarakból szőtt különleges napernyőt kapott ajándékba.
Az eredményhirdetésen az író- és festőpalántákat köszöntő Finy Petra elmondta, hogy számára is nagy élményt jelentett az „együtt írás”. „A két kislányom örömmel segít a meseírásban, rendszeresen előfordul, hogy »megrendelik« a történetet, sőt azt is megmondják, milyen kalandokba keveredjenek az általuk kiválasztott szereplők. A szurikátamesét is nekik köszönhetem, hiszen mindketten nagy rajongói a vidám kis afrikai állatnak. Ezért volt izgalmas olvasni a pályázatra érkező megoldásokat, amelyek számos érdekes ötletet, gyermeki leleményt tartalmaznak” – mondta el a jelenlévőknek az írónő.
Habár még soha ennyi gyerek nem jelentkezett a pályázatra, a szokásoknak megfelelően valamennyi induló – több mint száz óvodás és iskolás – ajándékot kapott. Két szerencsés pedig, Finy Petrához hasonlóan, saját meseváltozatát is felolvashatta a hallgatóság előtt."
MM.


Eseménynaptár

« 2022 május »
H K Sz Cs P Sz V
      1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31      
Bejelentkezés

A bejelentkezési lehetőség nem elérhető.

Hírlevél

Az archívum oldalán nem elérhető a szolgáltatás

Könyvtárkereső
Szolgáltatáskereső
Keresés a katalógusban
Távhasználat
Keresés