Főmenü » Könyvtáraink » Központi Könyvtár » Szociológiai Gyűjtemény

A hónap szociológusa

Minden hónapban bemutatunk egy, a fiatalabb generációhoz tartozó, társadalomtudományi területen aktívan tevékenykedő, kutató személyt, akit életpályájáról, valamint munkásságáról kérdezünk.


Kiss Zsuzsanna, társadalomtörténész
Kiss Zsuzsanna, társadalomtörténész
Decemberben a hónap szociológusa: Kiss Zsuzsanna, társadalomtörténész.

1980-ban született, az ELTE TáTK Összehasonlító Történeti Szociológia Tanszékének adjunktusa. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának társadalom- és mentalitástörténeti szakirányán szerezte szociológus diplomáját (2002), 2007-ben a University of Leicester, Centre for Urban History visiting fellow-ja volt, majd az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Doktori Programján doktorált (2011). Időközben rövid ideig segédlevéltárosként dolgozott Budapest Főváros Levéltárában (2008). 2012-2015 között az MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoportjában volt tudományos munkatárs. 2005-2009 között a Replika Társadalomtudományi Folyóirat szerkesztője volt, 2016-tól a Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület titkára.


Szociológiai Gyűjtemény: Mi az első emléked a szociológiával kapcsolatban?

Kiss Zsuzsanna: Nincs konkrét első emlékem, de azt tudom, hogy a középiskola harmadik osztályában a társadalmi ismeretek órán hosszabban beszélgettünk arról, hogy létezik egy ilyen tudomány. Érdekelni kezdett, és a tanárnőm javasolt is két könyvet, amik akkor talán kötelezőként szerepeltek a felvételi irodalomjegyzékben az ELTE szociológia szakára. Az egyik Konrád György A látogatója volt, a másik pedig A társas lény Elliot Aronsontól. Bár az utóbbit is érdekesnek találtam, azért egyértelműen Konrád György könyve tette rám a mélyebb benyomást. Persze az sem szociológia a szó szoros értelmében, de nagyon is mellbevágó és revelatív volt egy 17 éves, második kerületi, értelmiségi családban, lényegében tehát burokban felnőtt lány számára. Ez az olvasmányélmény mindenképp erős benyomás volt, még ha lehet, hogy nem is az első, a szó szoros értelmében.

A fotót Sasfi Csaba (MNL OL) készítette. A képen szerepel (balról jobbra): Takács Árpád , Bódy Zsombor, Keller Márkus, Kiss Zsuzsi, Gyáni Gábor, Kövér György, Kovács I. Gábor
A fotót Sasfi Csaba (MNL OL) készítette. A képen szerepel (balról jobbra): Takács Árpád , Bódy Zsombor, Keller Márkus, Kiss Zsuzsi, Gyáni Gábor, Kövér György, Kovács I. Gábor

SzGy: Miért esett a választásod erre a pályára?

KZs: Közgazdasági szakközépiskolába jártam, ami szakmai végzettséget adott, ha elvégzem, lehetett volna belőlem menedzserasszisztens. Én azonban érettségi táján már elég biztosan éreztem, hogy az nem az én világom és nem érdemes elvégeznem az ötödik évet is. Nem volt határozott elképzelésem arról, hogy mit szeretnék, de a szociológia szak elég izgalmasnak, és főképp – hogy őszinte legyek – elég általánosnak tűnt ahhoz, hogy belevágjak. Még akkor sem tudtam pontosan, hogy mit szeretnék, amikor (harmadévben) szakirányt kellett választani, ezért többe is belekezdtem (világosan jelzi a bizonytalanságomat, hogy egyszerre indultam el a módszertan, a városszociológia és a társadalomtörténet irányába). A következő évben viszont már csak a társadalom- és mentalitástörténeti szakirányt vittem tovább és egyre határozottabban fordult az érdeklődésem a „jelen társadalmi problémái” helyett azok múltbéli gyökerei felé.
A Történeti Szociológia (ma Összehasonlító Történeti Szociológia) Tanszéken nagyon mozgalmas élet folyt, nagyban zajlott Kovács I. Gábor elitkutatása, amiben tanszéki demonstrátorként hamarosan én is kaptam kisebb-nagyobb feladatokat. Először csak kisebb, könyvészeti, adatgyűjtési feladatokat, illetve „cédulázást”. Ez utóbbi nem mást jelentett, mint hogy az egy mintatagra vonatkozó adatokat szép akkurátusan A/5-ös lapokra kellett „összegyűjteni”: ollóval és ragasztóval dolgoztam. Később aztán kisebb levéltári kutatásokat is rám bízott már KIG. Társtöri szakirányos csoporttársaimmal áthallgattunk a BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének óráira, és eljártunk a Hajnal István Kör konferenciáira. Szakmailag és emberileg is remek közösségbe kerültem, ami a mai napig meghatározza az életem. Különösen, hogy a doktori tanulmányaimat már az ELTE BTK Gazdaság és Társadalomtörténeti Doktori Programjában végeztem. Felvettek a szociológia doktorira is, ugyanazzal a témával (Zala megye neoabszolutizmuskori társas élete és közélete), mint a társadalomtörténetire, de azt hiszem, ezen a ponton végleg leléptem a klasszikus szociológus pályáról.

SzGy: Szociológusként milyen társadalmi kérdések érdekelnek leginkább?

Az OMGE perselye
Az OMGE perselye
KZs: Az előbbiek után talán érthető, hogy nem igazán tartom magam szociológusnak, társadalomtörténész vagyok. De persze nagyon is alapvető útravalót kaptam a képzés során, ami messzemenően meghatározza azt, ahogyan a kutatási kérdéseimhez közelítek. Az egyik kérdés, amivel tehát már a disszertáció kapcsán is sokat foglalkoztam az az, hogy hogyan működhet a nyilvánosság egy azt erősen korlátozó politikai-hatalmi berendezkedés idején. Amikor azt mondom, hogy Zala megye neoabszolutizmuskori közéletét és tárasas életét vizsgáltam, az – szociológus nyelven szólva – lényegében a korszak „civil társadalmának” és nyilvánosságának elemzése. Miközben a forrás és a vizsgálati kontextus történeti, a probléma maga nagyon is szociológiai. Ez a munka a tervek szerint – majdnem tíz évvel azután, hogy először megírtam – idén jelenik meg a Kijárat Kiadónál. Az elmúlt tíz évben a szöveg többet hevert a fiók alján, mint amennyit foglalkoztam vele, de persze mégis a mindennapjaim része volt. Annyira, hogy még – az időközben született – gyerekeimnek is többször meséltem a Zala Megyei Gazdasági Egyesületről, meg a gazdasági egyesületekről úgy általában. Tavaly nyáron a Baranya megyei Kánban nyaraltunk, ott ismert rá a nagyobb fiam az OMGE perselyére, amibe a tagok árváinak gyűjtöttek segélyt (igaz a restaurálást végző gondos, ám minden bizonnyal laikus kezek két évszázaddal meghamisították rajta az évszámot). A másik téma, ami régóta foglalkoztat, az az elitek története. Itt ugyancsak a társadalom alapvető működése áll a középpontban: kik közül és milyen utakon kerülnek ki az elit tagjai, mennyire nyitottak – vagy éppen zártak – a társadalmi mobilitás csatornái? Vannak-e olyan csoportok, amelyek tagjai, vagy akinek gyermekei nagyobb eséllyel tudnak felfelé mozdulni a társadalmi hierarchiában? Ez klasszikus szociológiai kérdés.

SzGy: Mivel foglalkozol jelenleg? Van esetleg jelenleg folyó kutatómunkád?

KZs: Több dolog is foglalkoztat, illetve a szűkebb értelemben vett munkahelyemen, az Összehasonlító Történeti Szociológia Tanszéken a tanítás mellett nagyon fontosnak tartjuk a kutatómunkát is és az utóbbi időszakban több izgalmas projektbe is belekezdtünk, amik szorosan kötődnek az előbb említett érdeklődési köreimhez. Miközben a 19. századi vidéki mezőgazdasági egyesületek működésével foglalkoztam, feltűnt egy izgalmas csoport, a gazdatiszteké. Az utóbbi időben elsősorban velük foglalkozom, és több kérdésre próbálok választ találni. Egyfelől magának a gazdatiszti hivatásnak a kialakulása izgat. Gazdatisztek korábban is voltak, de 1848 után a „modern” (nagy)birtokon, amely racionális termelésre törekedett, elengedhetetlenné vált a szaktudás. Az érdekel, hogy hogyan jelent meg a professzionális gazdász képe és a professzionális gazdálkodás iránti igény (vagy éppen az az ellen megfogalmazott igény) abban a korszakban, amely a modern gazdasági fejlődés nyitányaként értelmezhető. Milyen külső és belső ellenállásokat kellett legyőznie a gazdatisztek csoportjának a 19. század közepétől a 20. század közepéig annak érdekében, hogy csoportként létrehozzák, megerősítsék és fenntartsák magukat? Hol helyezkedik el a csoport a társadalmi struktúrában, milyen értelmiségi/szakmai funkciókat tölt be, és milyen identitásproblémákkal küzd? Vagy másképpen fogalmazva, mikor, kikből és főként milyen utak (itt társadalmi és egyéni utakat is értve) bejárásával alakult ki az a csoport, akiket gazdatiszteknek hívunk? Ezt az egész kérdéskört a professzionalizáció hívószava kapcsolja össze.
A másik izgalmas irány, amibe az utóbbi időben igyekszem beleásni magam, az a történeti témák digitális kutatása. A már említett Kovács I. Gábor féle elitkutatás évtizedek óta zajlik, ami idő alatt elképesztő mennyiségű forrást dolgozott, dolgoztunk fel és hatalmas a felhalmozott kutatási dokumentáció is. Önmagában az is egy kutatásmódszertani tanulmány témája lehetne, hogy miképp jutottunk el a kézzel írt kódlapoktól és a fénymásolatokból kivágott-összeragasztott céduláktól – egyazon kutatás keretein belül – a számítógépes statisztikai feldolgozásig. Ami viszont most engem érdekel, hogy hogyan lehet az ilyen-olyan digitális formában meglevő adatokat egységesíteni, és az egész adatbázist wikidata-alapúvá tenni. Vagyis megteremteni annak a lehetőségét, hogy az eddig elszigetelten létező és kezelt adatbázis elemei a világháló segítségével összekapcsolódhassanak más releváns adatbázisokkal.

SzGy: 2015 tavaszán az ELTE Tehetséggondozási Tanácsa meghirdetett egy pályázatot multidiszciplináris kutatások támogatására. Ezen pályázat egyik nyerteseként a vezetéseddel zajlott a professzionalizáció magyarországi történetét vizsgáló kutatócsoport munkája.

KZs: Ez egy kétéves projekt volt, vagyis már 2017-ben véget ért. Visszatekintve rá, azt mondanám, hogy a legjobb az volt benne, hogy összehozta a téma iránt érdeklődő hallgatókat az ELTE több szakjáról is; együtt vettek benne részt történész és szociológus hallgatók, alapszakosok és doktorisok. Azt hiszem, kevés ilyen kutatócsoport működik, pedig egyedülálló és nagyon hasznos tapasztalat volt a hallgatóknak – és persze nekem is. Azóta azonban Keller Márkus (az Összehasonlító Történeti Szociológia Tanszék vezetője) irányításával létrejött a tanszékünkön a Professzionalizáció-történeti Kutatócsoport, ahol kiterjedtebb kutatói bázisra építve vizsgáljuk a hazai professzionalizáció történetét.

SzGy: Mik a professzionalizáció történetének legfontosabb magyarországi jellemzői? Mennyiben különbözik ilyen tekintetben Magyarország más országoktól, világrészektől?

KZs: A professzionalizáció-elmélet alapvetően amerikai teória, amelyik először a két világháború között, majd az 1970-80-as években élte virágkorát. Európában az 1980-as és 1990-es években vált népszerűvé. Itt azonban egészen más környezetbe kerültek az eredeti kérdések. Egyfelől nagyon fontos, hogy Európában az állam szerepe a hivatások történetében sokkal meghatározóbb volt, mint a tengerentúlon. Másrészt, amíg az angolszász világban a professzionalizáció folyamatának középpontjában a piac megszerzéséért folytatott küzdelem állt, addig Európában a hivatások az egyetemi diszciplínák és az állami bürokráciák köré szerveződtek.
Nem kérdés, hogy a magyarországi helyzet számos olyan sajátosságot magában foglal, amelyet sem az amerikai sem a Nyugat-Európában született modellek nem tudnak pontosan megmagyarázni. Sőt, valójában az is kérdés, hogy beszélhetünk-e egyáltalán professzionalizációról olyan értelemben, ahogyan ezek az elméletek. Persze nem mi vagyunk az elsők, akik a fogalmat használni próbálják itthon. Magyarországon az értelmiség kutatásának vannak mélyebb gyökerei, így először a professzionalizáció-kutatás is ehhez a hagyományhoz kapcsolódott: Vörös Károly, Mazsu János, Huszár Tibor kutatásaira gondolok elsősorban. A 2000-es évektől többen, többféleképpen és több területen már kifejezetten a professzionalizáció kérdésére helyezték a hangsúlyt, fontos monográfiák és cikkek sora jelent meg a témában: Kovács M. Mária, Vári András, Szívós Erika, Keller Márkus, Magos Gergely munkái. Hagyomány tehát van, de azért a kérdés továbbra is megmarad: mennyiben és milyen korlátok között alkalmazható a professzionalizációs elmélet Magyarországon? Ahhoz, hogy a hazai sajátosságokat – a kezdetektől napjainkig – értelmezni tudjuk, különös hangsúlyt helyezünk a hivatások autonómiájának a vizsgálatára. Így feltárhatjuk, hogy hogyan alakította a hazai hivatások történetét egyfelől az állam befolyása vagy épp támogatása, másfelől pedig a piac, vagyis a kliensek és megrendelők (a társadalom) igényei és elvárásai, illetve a vetélytársak, azaz más hivatások jelenléte és konkurenciája. A kutatócsoport idén év elején kezdte a munkáját, az első publikált eredményeink mostanában (legelőször a Replika Társadalomtudomány Folyóirat következő évi első számában) fognak megjelenni.

SzGy: Számodra mi a legérdekesebb ennek a kérdéskörnek a kutatásában?

KZs: A szakmák kialakulása nem egy csapásra történik: a professzionalizációs folyamat két végpontja (a kezdet és a sikeres identitásteremtés) közötti akár egy-kétszáz éves időszakot teljességében kell vizsgálni. A szociológiát az intézmények, a modellek érdeklik, a történész számára inkább a fordulópontok érdekesek. A projekt során így egyrészt a szóban forgó hivatások körül kialakuló és megszilárduló intézményrendszer (képzés, érdekképviselet stb.) történetének és működésének elemzését végezzük el, másfelől pedig az egyes hivatásokhoz és gyakorlóikhoz kapcsolódó különböző színtereken (politika, társadalmi nyilvánosság, gazdaság stb.) zajló diskurzusokat elemzünk. A cél az, hogy a hivatásokat születésüktől fogva abban a társadalmi szituációban ismerjük meg, amely intézményesülésük környezetét, vagyis társadalmi, kulturális és gazdasági kontextusát jelentette. Csak így válhat érthetővé, hogy mik adják egy-egy szakma megkülönböztetett helyét az egyes korokban, illetve ez adja meg a hátterét azoknak a folyamatoknak is, amelyek a mai napig befolyással bírnak a szakmák egymáshoz mért („relatív”), illetve a társadalmi struktúrán belül elfoglalt „abszolút” helyzetére. A kutatás tehát történeteket vizsgál: egyes professzionalizálódó csoportok „emancipációs” történetét, amelyek nem feltétlenül azonos ívűek, de a vizsgálat tárgyául választott „mozaik” egy-egy fontos darabját jelentik; illetve igyekszünk egyéni történeteket is feltárni.

SzGy: Mi az ami mentén elkezdett érdekelni ez a témakör? (Hogyan jutottál el ezen kérdéskör kutatásáig?)

KZs: Működése során (2012–2017) munkatársa voltam a Kövér György irányításával működő MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoportnak, ahol a 19. század végi gabonaválság témájával foglalkoztam. A hazai nagybirtokok válságkezelési technikáit, illetve a már említett gazdatisztek iránti érdeklődésem nyomán jutottam el a professzionalizáció témaköréhez. Föltűnő, hogy azok a nagybirtokok, ahol szakképzett gazdasági szakemberek irányították a termelést ebben az időszakban, jobban tudtak alkalmazkodni a megváltozott piaci helyzethez. Innen visszafelé indulva kezdtem érdeklődni az agrár szakképzés és szakemberek története iránt. Miután a hazai mezőgazdasági egyesületek működésével sokat foglalkoztam, a professzionalizációs folyamat egy pillérét már viszonylag jól ismerem. Szeretném „kikerekíteni” a képet és egy megkezdett hagyomány nyomdokain, amelyeket Vári András jelölt ki, feltárni az agrárszakma hivatásosodását Magyarországon. Ráadásul ez a téma az előbb említett elitkutatással is szorosan összekapcsolódik, mert a két háború közötti hazai egyetemi tanárok családjait vizsgálva feltűnt, hogy számottevő közöttük a gazdatiszti ősökkel rendelkezdők aránya. Lehet, hogy az agrárszférának ez az intellektualizálódó csoportja egyfajta „előszoba” volt a tudáselitbe kerüléshez? Vagyis, ha az előbb azt mondtam, hogy a kutatásunk „történeteket” vizsgál, akkor ott nem csak intézményi szintre kell gondolni, hanem az egyéni-családi történetekre is, amelyek szintén sokban hozzájárulhatnak a professzionalizálódás folyamatának megismeréséhez.

SzGy: Történészként vagy szociológusként képzeljünk el inkább ebben a munkában? (Melyik tudományterület eszköz- és tudástára mennyiben van segítségetekre a munka során?)

KZs: A saját munkám során nem tudom szétválasztani, hogy mikor vagyok történész és mikor szociológus, de nem is hiszem, hogy ennek van jelentősége. A kérdés maga is egyszerre történeti és szociológiai; történeti szociológiai – ha tetszik. Egyszerre izgatnak mindannyiunkat a kérdés társadalmi vonatkozásai, és ahogy mondtam, közben a személyes, egyéni szint is foglalkoztat. A professzionalizáció-elmélet hazai recepciójának sajátossága, hogy eddig elsősorban történészek alkalmazták – a kutatócsoportban kifejezett célunk, hogy a szociológusok körében is közismertté tegyük. Hogy melyik tudományterület eszköz- vagy fogalomtárát használjuk éppen, az értelemszerűen a konkrét kérdéstől függ: általában talán az mondható, hogy az értelmezési keret maga szociológiai, a feltárás és az elemzés azonban messzemenően igényli a történettudomány szerszámosládájában található eszközöket.

SzGy: Milyen forrásokat használtok a kutatás során? A történeti forrásokhoz milyen módon fér hozzá a kutatócsoport?

KZs: Sokféle forrást használunk, ezek egy része publikált, más része levéltári forrás. Az intézmények szintjén a közép- és felsőfokú képzőintézetek anyakönyveire és évkönyveire; vagy az érdekvédelmi intézmények, az egyesületek iratanyagára és publikált szövegeire kell gondolni. De feldolgozzuk természetesen az egyes hivatásokat érintő törvényekkel, azok előkészítésével, megvitatásával kapcsolatos forrásokat is. Egyéni szinten elsősorban levéltári anyagra támaszkodunk, bár értelemszerűen publikált visszaemlékezések, naplók vagy a sajtóban megjelent anyagok is segíthetik a munkánkat. Most, a pandémia idején kicsit lelassul a kutatás - bár szerintem mindannyiunknak van otthon egy halom összegyűjtött, de még nem elemzett fénymásolata, digitális fotója és kigyűjtött szövege is. Ezekhez levéltári kutatások során, illetve részben online adatbázisokon keresztül jutunk. A Hungaricana és az Arcanum elsődleges.

SzGy: Mit gondolsz, a könyvtárak és online adatbázisok közül melyiket preferálják a hallgatók, ha szakirodalom-gyűjtésről van szó? Te melyiket preferálod a munkád során?

KZs: A hallgatók mindenképp az online adatbázisokat preferálják, és azt hiszem, én magam is egyre inkább. Más kérdés, hogy a hallgatók legtöbbször egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy milyen adatbázisok léteznek, és hogy kell azokat használni. Az elmúlt két félévben, vagyis mióta kizárólag online tanítunk, kifejezetten tudatosan beépítjük a kurzusainkba az adatbázisok használatának tanítását. És most úgy látom, hogy elég nagy sikerrel. A jelenleg is folyó 19. századi társadalomtörténeti szemináriumomon a diákok egyre nagyobb lelkesedéssel és – ami fontos – egyre biztosabb kézzel keresgélnek nemcsak szakirodalmat, de képi, statisztikai és egyéb forrásokat is. De a TáTK-on egyébként is eléggé tudatosan „képezzük ki” a diákokat az online adatbázisok használatára, a könyvtárunk vezetője rendszeresen tart ehhez kapcsolódó tanfolyamokat. Ha belegondolok, én az első egyetemi dolgozataimhoz még katalógusszekrények között szaladgálva és nyomtatott repertóriumokat bújva gyűjtöttem össze az irodalmat, most pedig itthonról, a gépem előtt ülve pillanatok alatt akár le is tölthetem az engem érdeklő cikkeket. Szóval, kényelmes. De persze ahhoz túl romantikus vagyok, hogy a könyvtárról csak úgy lemondjak. Ahogy a levéltárazásban is az az egyik legmeghatározóbb élmény, hogy az ember „a kezébe foghatja a múltat”, úgy a könyvtári böngészés, olvasás, szakirodalom-gyűjtés is hozzá tartozik a kutatói léthez – csakúgy egyébként, mint az anyaghoz igazán értő könyvtáros vagy levéltáros kollégával való megbeszélés, egyeztetés, információcsere.

Sőt, még ennél is közvetlenebbül is szíven találhatja az embert, ha a könyvtári könyvekhez fordul. Amikor a 19. századi gabonaválság hazai kezelésével foglalkoztam, eszembe jutott, hogy Vári András, akkor már elhunyt kollégám korábban a figyelmembe ajánlott egy témához kapcsolódó alapmunkát, amit én elmulasztottam elővenni. Amikor kikértem a könyvtárban és kinyitottam, Vári András tíz évnél is öregebb kérőlapja hullott az ölembe.

A fotók forrása a bemutatott személy.
Bejelentkezés

A bejelentkezési lehetőség nem elérhető.

Hírlevél

Az archívum oldalán nem elérhető a szolgáltatás

Könyvtárkereső
Szolgáltatáskereső
Keresés a katalógusban
Távhasználat
Keresés