• Mary Wigman (1886-1973)
    a modern német tánc megalapítója


    Münchenben és Zürichben hat éven át Lábán Rudolf növendéke, majd asszisztense volt. Miután Zürichben és Hamburgban bemutatott szólóestjein óriási sikert aratott, elhatározta, hogy saját tánciskolát nyit. Az 1920-ban Drezdában megnyílt intézmény a német modern tánc központja volt majd két évtizeden át. A 30-as évek elején már 360 drezdai tanítványa mellett számtalan bel és külföldi Wigman-iskola is működött.
    Növendéke volt többek között Harald Kreutzberg is.
    A Harmadik Birodalom idején korlátozták Wigman működését, de a háború után 1949-ben Nyugat-Berlinben újra iskolát alapított, amely a modern tánc iránt érdeklődök központja lett.
    Wigman és hívei a klasszikus tánchagyományokkal szembefordulva tiltakoztak a tánc minden zenei kötöttsége ellen. Gyakran zenekíséret nélkül táncoltak. („Őrültség, hogy a tánc a zene függvénye legyen.” – írta naplójában.)
    Wigman első és leghíresebb alkotása a „Boszorkánytánc” című szólója.
    Két könyvében, a Német táncművészet-ben (1935) és A tánc nyelv-ében (1963) fejtette ki gondolatait a táncról.

    Válogatás a Dienes Tánctörténeti Gyűjtemény anyagából
Bejelentkezés

A bejelentkezési lehetőség nem elérhető.

Hírlevél

Az archívum oldalán nem elérhető a szolgáltatás

Könyvtárkereső
Szolgáltatáskereső
Keresés a katalógusban
Távhasználat
Keresés