Malter György: Állatkerti kalamajkák

2014-06-19 15:55:05

Részlet a könyvből:

„Amikor felkelt és megfordult, egy pillanatra hátrahőkölt meglepetésében. Közvetlenül mögötte ott állt anyukája, apukája és Mókus Mimi, egymás mellett, és kis mosollyal a szájuk szögletében őt nézték. Apukája egy színes szalaggal átkötött dobozkát tartott a mancsában. Marci szíve nagyot dobbant. "Tehát mégsem felejtettek el" — mondta magában megkönnyebbülten. Furcsa, ünnepélyes feszültség volt a levegőben. Végül anyukája megszólalt:
— Kisfiam! Boldog születésnapot kívánunk! Tudjuk, hogy nagyon vártad már, de az egyéves születésnap mindenki számára különleges pillanat itt, az állatkertben.
— Úgy bizony — tette hozzá apukája. — Az ünnepeltet felköszönteni ilyenkor csak napnyugtakor lehet, ekkorra döntik el a többiek, hogy elég érett vagy—e hozzá, hogy találkozz velük.
Marci nem értett semmit.
— Kivel találkozzak? — kérdezte értetlenül. — Ki dönt el és mit?
Apukája türelmesen elmagyarázta:
— Eddig te is azt hitted, hogy mi az állatkertben bezárva élünk. Így tudják a látogatók és a kisállatok is, akik még nem töltötték be első életévüket. Most azonban már megtudhatod az igazságot. Egyéves kor után mindenki kimehet a ketrecéből! No, persze csak akkor, ha az idősebb állatok úgy látják, hogy tud már vigyázni magára, és a szabályokat is betartja majd.
— Kimehetek a ketrecemből? — Mókus Marcinak majdnem leesett az álla a csodálkozástól. Az izgalomtól pedig úgy elkezdett dobogni a szíve, hogy azt hitte, mindenki hallja a közelében.
— Bizony, ki — bólintott az apukája. — Ez a születésnapi ajándékod.
És a mancsában tartott dobozt óvatosan átadta Marcinak. Marci kibontotta a szalagot, majd felnyitotta a fedelét. Egy apró aranykulcsocska feküdt benne, láncra fűzve.
- Ezzel ki tudod nyitni a ketrecünk ajtaját. Minden egy évnél idősebb állatnak van saját kulcsa a ketrecéhez. Most már neked is.
Marci csodálkozva nézett felváltva a szüleire és a kulcsocskára. Majd Mimire bámult, aki vidáman mosolyogva lóbálta meg nyakában a saját kulcsát.
- De szabályok is vannak, amelyeket mindenkor be kell tartanod! - folytatta apukája komoly arccal. - Először is, a kulcs mindig a nyakadban kell hogy lógjon. Másodszor, nem adhatod oda senkinek, még kölcsönbe sem. Harmadszor, a kulcsot csak este lehet használni. Napnyugtakor, amikor az állatkert bezár, csak akkor lehet kinyitni a ketrecet, és napfelkeltére mindenkinek haza kell térnie a helyére. Megértetted?
- Meg, apu - válaszolt Marci, és már alig várta, hogy kipróbálhassa. - Akár már most kimehetek? - kérdezte izgatottan.
- Ha szeretnél - válaszolta apukája, majd elmosolyodott. - De várj, van még valami!
Odalépett, átölelte, és adott két hatalmas puszit Marci pofijára.
- Nagyon sok boldog születésnapot, kisfiam!
Anyukája és Mimi is odamentek, nagyot nevetve megpuszilták, és jól meghúzták a fülét. Anyukája szeretetteljesen még egyszer megsimogatta a buksiját, és odasúgta:
- Na, menjél! De nekem nagyon vigyázz magadra!
Marci megfogta a kulcsot, és beillesztette a zárba. A kulcs hangtalanul elfordult, a ketrec ajtaja pedig kitárult. Marci szíve a torkában dobogott. Kicsit tétovázva állt a kijáratban, majd nagyot sóhajtva kilépett az egyre sötétebb árnyakat adó fák közé."